Körülbelül 10 éves lehettem, amikor a leukemia szót először hallottam. Szandi, a szomszéd lépcsőházban lakó kislány egyik napról a másikra eltűnt, amikor ismét láttuk, folyton kendőben járt, vékonyabb volt mint valaha és hófehér. Amikor Anyukámat megkérdeztem annyit mondott, hogy Szandi beteg lett, kórházban volt sokáig és kezeléseket kapott, amitől kihullott a haja. De hamarosan meggyógyul és ismét játszani fog velünk. Így is lett. Pár hónap múlva nagy barna, dús sörényével futkározott és szaladgált, pont úgy mint azelőtt. Aztán évekkel később ültem az egyetemi előadóban és élettanból éppen a leukémia fajtáit tanultuk: akut, krónikus, myeloid, lymphoid, stb... Megtanultam, akkor meg is jegyeztem, aztán reméltem soha nem kell használnom. Nem így lett. A gyógyszercégnél ahol dolgoztam éppen hematológiai vonalra kerültem. Rövid időn belül alaposan bele kelllett ásnom magam mindenbe aminek köze van a leukémiához. Aztán egyik nap azt a hírt kaptam, hogy az egyik nagyon jó barátom, P beteg. Diagnózis: akut leukemia. Teljesen váratlanul ért, mert P-ról soha nem gondoltam, hogy beteg lehet: életerős, vidám, egészséges fiú volt, aki imádta az életet. Egy percre nem állt meg, keveset aludt, nehogy lemaradjon valamiről. Aztán a sokadik kezelés után Ő egyszer úgy döntött, nem bízik tovább az orvosokban és a kemoterápiában és az alternatív gyógyászat felé fordult. A mai napig nem tudom, hogy ha nem ezt az utat választja, hanem marad a medicina látókörében másképp alakult volna-e a sorsa. P idén lett volna 39 éves.
De szerencsés vagyok, mert a munkám során megismertem olyan felnőtt embereket, akik szintén leukémiásak és évek óta jól vannak. Túl vannak sok mindenen, transzplantáció, folyamatos gyógyszerszedés, relapszus, stb de éveket kaptak. Amikor betegek lettek kicsik voltak a gyerekeik, mára felnőttek. Ők szerencsések! És azok a pici gyerekek is, akik időben megfelelő kezelést kapnak, hiszen az Ő betegségük számszerűsítve sokkal nagyobb arányban gyógyul, mint bármi más.