2012. november 24., szombat

LENCSÉS-SÜTŐTÖKÖS VEGA BURGER




Már mindenhol a Karácsonyra készülődnek, a legtöbb blogon már ilyen-olyan fantasztikus édességet sütnek. Én még tartom magam, nem akarom megunni az ünnepekre a sok finomságot, ezért próbálok valami olyasmi böjtöt tartani, mint Húsvét előtt szokás.
Ráadásul mindig annyi minden történik velünk. Rosszak is és jók is.  Ma például beültem életem első angol órájára. Na jó, nem a legeslegelső, azon már 20 éve átestem de itt, Angliában a legelső. A rendszer szuper, ugyanis felfedeztem egy helyet, ahová a kisebbik fiamat viszem zeneoviba. Egy másik napon pedig ugyanitt angolórát is tartanak. Először azt hittem a kicsinek. Klassz, gondoltam, nem lehet elég korán elkezdeni, hadd okosodjon. Azt azért hozzáteszem, hogy nem nagyon jártam körbe ezt a témát, mert előtte csak egyszer gyorsan berohantam, és felkaptam egy prospektust. De amikor odaértünk kiderült, hogy nem-nem, a gyerek marad a gyerekfelügyelőkkel, Anyukák pedig felmennek a felső emeletre egy kétórás nyelvórára. Így utólag nem bántam meg egyáltalán, de ha ezt előre tudom valószínleg kihagytam volna. (Én ugyanis minden alkalmat megragadok, hogy napközben dumálhassak: a szomszéddal, a tanárokkal, a postással, a boltban, a piacon, akárhol. Tökmindegy, hogy kivel csak angolul folyjon a diskurzus.) A tanár Andy szimpatikus volt, a téma testhezálló mert éppen a brit oktatási rendszert vettük sorra. Azt már eddig is tudtam, hogy a gyerekek 4 évesen kezdik a sulit, de nem volt világos meddig is tart a Primary School.  11-12 éves korban átlépnek a Secondary School-ba vagy Grammar School-ba. A Grammar School-ból lehet leginkább felsőoktatásba menni, a Secondary School szinte a tanulás befejezését jelenti 18 évesen. Megtudtam azt is, hogy érdemes-e magániskolát választani, vagy hogyan lehet valaki otthon magántanuló. És mindezek mellett megvitattuk, hogy a brit házak mennyire nem komfortosak, (Andynek nem kellett sokáig részleteznem, mert 20 évig Németországban élt) ezzel szemben az áruk pofátlanul magas, kielemeztük hogy a brit építőipari szakik elég felületesek és mindenre az a válaszuk "within tolerance". Cikinek tartottuk az lhízott brit emberek lustaságát és tehetetlenségét, azt hogy ha valakinek 5 gyereke van depressziós, és nem tud magával mit kezdeni és véleményt formáltunk a gázai helyzetről........És mindeközben még 3 új kifejezést is tanultam, amelyek közül legjobban a "hot bedding" tetszett :-) Nem, nem az amire gondoltok, de vajon mit jelenthet? A válaszokat kommentben várom, szerintem lesz millió jó ötletetek....

És megint messzire kalandoztam a vega burgeremtől, de gyorsan vissza a lencse-sütőtök pároshoz. Nagyon passzolnak, az elkészítés kicsit időigényes, de olyan nagyon finom és annyira egészséges....
Én puy-i lencsét használtam, az sokkal ízesebb, de feltételezem  hogy hagyományos barna lencsével is működik, de lehet hogy kevesebb lisztet igényel. 



Hozzávalók 8-10 burgerhez:

15 dkg puy-i lencse
50 dkg sütőtök
3 evőkanál liszt
3 evőkanál zsemlemorzsa
bors
fél teáskanál őrölt római kömény
fél teáskanál kurkuma
kevés friss petrezselyem

2-4 evőkanál olaj a sütéshez

a joghurtos krémhez:
egy kis doboz natúr alacsony zsírtartalmú joghurt
2 kicsi gerezd fokagyma
facsarásnyi citromlé
kis maréknyi friss petrezselyem

a tálaláshoz

8-10 szelet kenyér megpirítva vagy hamburger zsömle
nagy marék friss zöld leveles saláta-mix


Az elkészítés némi előkészületet igényel, ugyanis a burger masszának pihennie kell a hűtőben, akár egy egész éjszakát is. Így én késő délután megfőztem a lencsét (puy-i lencsét nem szükséges áztatni, ennek ellenére én kuktában főzöm, hogy gyorsabb legyen só nélkül) és megsütöttem a meghámozott, kisebb kockákra vágott sütőtököt. Egy jénai tálat kiolajoztam, a sütőtök kockákat beletettem, majd kicsit megsóztam, összeforgattam és 180 fokon kb 20 percig sütöttem. Akkor jó, ha a villa hegye belemegy, de nem barnul még meg. A lencse ha megpuhul leszűröm, jól lecsepegtetem. A sütőtököt villával összenyomom egy kisebb tálban, hagyom kihűlni, majd a kihűlt lencsét is hozzáadom. Hozzákeverem a zsemlemorzsát, lisztet és a  fűszereket. Beteszem éjszakára pihenni.
Sütés előtt egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítek, és vizes kézzel a maszzából először gombócokat formázok, majd meglapogatom őket és megsütöm. Egyszerre kb 5 db fér a serpenyőben, így két részletben sütöm ki. Kb 5 percig sütöm közepes lángon egyik oldalát, majd 3-4 percig a másik oldalt. Vigyázat, óvatosan forgassuk meg, mert könnyen elszakadhat.
Konyhai törlővel kibélelt tálcára szedem őket és tálalásig melegen tartom.

Sülés közben elkészítem a joghurtos kencét: a petrezselymet nagyon apróra vágom és a többi hozzávalóval együtt a joghurthoz keverem.
Közben 190 fokos sütőben a kenyérszeleteket megpirítom.

Tálaláskor a kenyeret megkeme egy evőkanálnyi joghurtos kencével, ráteszek néhány zöld saláta levelet, esetleg paradicsomkarikákat, aki szeretné lilahagyma karikákat , majd befedem a lencsés burgerrel. Aki szeretné, betakarhatja még egy szelet kenyérrel, és még egy burgerrel..........


5 megjegyzés:

  1. Milyen jól teszed, hogy böjtölsz....tudtad, hogy régen karácsony előtt is tartottak olyan böjtöt, mint húsvét előtt? Csak valahogy eltűnt...A múlt héten, amikor a VKF! 53.fordulójának a témáján gondolkodtam, pont ez volt az egyik téma, a böjt.nem mertem kiírni, mert nem tudtam, tetszeni fog e mindenkinek. Így maradt a régi receptek nyomán a téma. Angolul sajnos nem nagyon tudok, de szívesen olvasom majd az ötleteket:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Babett! Köszi, nem tudtam, hogy régen is böjtöltek, de milyen jól tették :-) Hát igen, VKF-re kiírni rizikós lett volna, szerintem nagyon jól választottál: a régi receptek ilyenkor Karácsony előtt mindenkit foglalkoztatnak, engem is. De sajnos még ötletem sincs, mivel készüljek Neked.... de ígérem hamarosan megálmodom!
    Ötlet eddig a Facebookra érkezett csak, de az egyből telitalálat! Oké, a barátnőm fejtette meg, aki perfekt angol :-)
    Szóval Babett hamarosan küldök Neked valami régit! Üdv Emma

    VálaszTörlés
  3. Nincs ötletem, még nem hallottam ezt a kifejezést. Viszont tetszik a vega burgered (ez is). Én is szeretem, hasonlót készítettem már csicseriborsó és sütőtök párosból.

    VálaszTörlés
  4. nekem is tetszik a burger. én böjtölni nem tudok, 2 születésnap, névnapok vannak Karácsonyig, de mindig egyetek sok zöldséget!

    VálaszTörlés
  5. Erika, megnyugodtam, hogy nem csak nekem volt ismeretlen ez a kifejezés: a megfejtés pedig valójában logikus: ugyanazon az ágyon többen osztoznak. A kifejezést a thaditengerészetből vették át, de ma már a mindennapokban leginkább a palesztin, indiai bevándorlóknál használtaos, akik nappali-éjszaki műszakban dolgoznak. Egyik pl reggel 8-tól este 8-ig, másik fordítva. Amikor az egyik dolgozik a mésik alszik és fordítva. 100 százalékos ágykihasználtság, nem igaz? Csicseriborsó: képzeld én nem szeretem. Nekem olyan hhhmmmm fűrészpor íze van...?
    Évi, de jó programok! Imádom, ha mozgalmas egy hónap és lehet sütögetni! A zöldségeket én nem tudom megunni, de a fiaim....
    Nekik a zöldség = krumpli. És ezzel vége..... Még egy pár évet adok nekik, hogy ezen változtassanak :-)
    Üdv, Emma

    VálaszTörlés