Oké, tudom hogy böjt időszak van, tudom. Próbálom is tartani magunkat ehhez, hiszen nem esik nehezemre, de ennek a füstölt kacsamellnek nem bírtam ellenállni. Egyrészt errefelé igazi ritkaság, másrészt azonnal tudtam mit készítek belőle. A salátákra nagyon vágyom mostanában, és most éppen új zöldet próbáltam ki, mégpedig a "pea shot"-ot. Nem tudom magyarul pontosan mi, talán a borsónak a hajtása vagy kis levélkezdeménye. Igazi borsó íze van, de picit csípős. Természetesen mással is működik, sőt legközelebb én is lecserélem valami vegyes leveles salátára. A kacsamellet rózsaszínűre sütöttem, vékony szeletkre vágtam. És mivel az egészet próbáltam a kínai ízvilág felé elvinni, a salátaöntet szójaszószos-limeos-gyömbéres.
1 db füstölt, nyers kacsamell (kb 20 dkg)
só
bors
kb 10-15 dkg friss zöld saláta ( vagy saláta mix)
1 db érett mangó
fél fej lilahagyma
az öntethez:
0,5 dl olívaolaj
2 evőkanál sötét szójaszósz
1/2 teáskanál méz
fél lime vagy citrom leve
pici darab frissen reszelt gyömbér
- A sütőt előmelegítem 100 fokra. Egy serpenyőt előveszek, kevés olajat hevítek benne. A kacsamell bőrét beirdalom, sózom, borsozom és bőrrel lefelé a forró serpenyőbe teszem. Mindkét oldalát 4-4 percig sütöm.
- Eztán betolom a meleg sütőbe. Mivel már füstölt kacsamellet használok, ami kissé más mint egy füstöletlen, ezért általában kevesebb idő is elég a sütéshez, így én 10-15 percig sütöttem. Természetesen a sütési idő függ a kacsamell nagyságától, ha nagyobb darab szükség lehet 20 percre is. Ennyi idő után kiveszem, meleg helyen pihentetem és ekkor vágom fel. (Ha belül esetleg még véres maradna visszadugom pár percre a sütőbe. )
- Közben elkészítem a salátát: a zöld leveleket megmosom, papírtörlővel megszárítgatom, a mangót kis kockákra, a hagymát vékony karikákra vágom. Az öntet hozávalóit egy pici csavaros üvegben alaposan összerázom, majd ízlés szerint adok még hozzá további sót, mézet vagy esetleg citromlevet.
- A megsült husit vékony szeletekre vágom és a saláta tetejére halmozom. Az öntettel tálalom.
Nekem ez túl kis adag... nagyon jól néz ki!!
VálaszTörlésHű, de guszta étek! Micsoda pazar fotók megint. Állandóan elbűvölsz velük... :o)
VálaszTörlésImádom a mangó kacsamell párosítást. Egyszer ettem ilyen borsóhajtást, nagyon finom. Jó hogy felétek ilyet is kapni, errefelé csak étteremben fordul elő, bár gondolom ők is csak szerzik valahonnan.
VálaszTörlésLányok, Asszonyok! A füstölt és természetesen a nem füstölt kacsamell is nagyon finom, igazatok van. Nekünk sem tartott napokig ez a kevéske saláta, az is igaz :-) A borsóhajtás nekem is új volt itt, magamtól nem is gondoltam, hogy azt érdemes lenne megenni, de tényleg nagyon finom. Megpróbálok vinni Neked, Kriszta, meglátjuk akkor még szezonja lesz-e.
VálaszTörlés