2014. augusztus 5., kedd

CITROMOS VAJAS PISKÓTA ÉS EGY ÚJABB VIRTUÁLIS BABAKÖSZÖNTŐ


” Te vagy akinek életet adtam,
És Te vagy akitől éltetet kaptam,
Te vagy, akiért érdemes az élet,
És ha küzdenem kell, akkor sem félek
Angyalok serege vigyázza utad,
Ha biztonság kell karom megnyugtat,
A világnál jobban szeretlek Téged,
Életem értelme  benned Napról napra újra éled!”



A Virtuális Babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő Keresztszülők vittek az újdonsült Édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…
Azok, akik rendszeresen olvasnak tudják, hogy  eddig két alkalommal köszöntöttünk  kismamákat, amelyeket itt és itt olvashattok.  Ezúttal Selectfood Alíznak született kislánya, Helena. Alíz blogja aSelectfood blog , amelyen sok különleges receptet, étterem ajánlót találtok, de nagy a kedvencem Alíz ehető virágokról készült bejegyzése is. Alíz elvégzett egy sajtkészítő tanfolyamot is, és mivel saját kecskéi vannak, isteni kecskesajtokat is készít. Gondolom most egy ideig anyai teendői fogják lekötni és kevesebb energiája marad a blogra,  de mindig érdemes benézni hozzá, mert sok különlegességet tartogat. Csakúgy, mint eddig is nem egyedül indulok köszöntésre hanem segítséget  hívtam számos gasztroblogger személyében:
Ami: Colors in the kitchen Zöldséges rizspite
Csilla: Mimi és Mama Minikonyhája Zabpelyhes datolyás madeleine
Erika: Dublin felett az ég Vöröslencsés spárgaleves
Gabi: Rakottkert Kecskesajtos sült barack 
Ildinyó: Hozzávalók: egy csipetnyi szeretet Bazsalikomos-őszibarackos smoothie
Kriszta: Orchidea a konyhában Sárgarépa krémleves pácolt kecskesajttal
Zsuzsa: Gesztenyeblog Jeges kávé

Komatálunkat látjátok ezúttal is megraktuk sok-sok finomsággal. Mivel bennem még élénken él a kezdeti szoptatás számos nehézsége, az állandó időhiány a nappalok és éjszakák felborulása igyekeztem olyan ételt választani, ami egyrészt nagyon könnyen elkészíthető, másrészt ebben a melegben különösen jól eshet. Ezért egy citromos vajas piskótával készültem, angolul Lemon Drizzle Cake, ami ideális kísérője a teadélutánoknak. Ezzel kívánok Alíznak, Helenának és az Apukának nagyon jó egészséget, sok-sok tejcsit és nyugodt éjszakákat!


Hozzávalók:
17,5 dkg puha vaj
17,5 dkg cukor
2 db kezeletlen héjú citrom
3 tojás
10 dkg liszt
1 evőkanál sütőpor
7,5 dkg darált mandula
1-2 evőkanál tej
+ 1-2 evőkanál cukor a sziruphoz
a krémhez:
25 dkg mascarpone
2 evőkanál porcukor
fél citrom leve
fél citrom reszelt héja


  1. A sütőt előmelegítem 180 fokra, légkeveréssel 160 fokra. A sütőformát sütőpapírral kibélelem.
  2. A vajat a cukorral együt robotgép táljába mérem és habosra keverem.A lisztet, mandulát, sütőport egy másik tálban összekeverem.
  3. Ha a vajas keverék elég habos, hozzáadom a tojásokat egyesével. (A tojás legyen szobahőmérsékletű!) Ezután belereszelem 1 citrom héját, hozzáadom 1 citrom levét.
  4. Evőkanalanként hozzáadom a lisztes keveréket, lazán összekeverem, végül szükség szerint 1-2 evőkanál tejjel lazítom.
  5. A masszát beleöntöm az előkészített formába és kb 45-50 percig, illetve tűpróbáig sütöm.
  6. Amíg sül elkészítem a szirupot:  a maradék citrom levét elkeverem 1 vagy 2 evőkanál cukorral, ízlés szerint. Ha nem olvad fel a cukorral lassú tűzön összemelegítem.
  7. A szirupot evőkanalanként  rálocsolom a megsült, még meleg süteményre. 5 perc elteltével kiveszem a formából,  rácsra teszem így nem fog teljesen elázni.
  8. Közben elkészítem a krémet: a mascarponét a cukorral habosra keverem, hozzáadom a citrom héját és levét. A kihűlt süteményre kenem és felszeletelem. Vigyázat, csak tökéletesen kihűlt süteményre kenjük a krémet, különben megolvad rajta!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése