2011. június 10., péntek

PARTY FALATOK




Ez az elnevezés igen elegáns lett, közben pedig csak arról volt szó, hogy a fülledt nyár eleji melegben sem én, sem a gyerekek nem kívánták a meleg ételt. És megmondom őszintén örültem is neki, hogy ma szendvicseket készíthetek, mert a kicsi B-t próbálom napról napra bevonni a saját ételeink elfogyasztásába, és amit lehetett, azt ki is próbált. Jelentem büszkén, minden ízlett neki!
Háromféle szendvicskrémet készítettem: egy ricottás- aszalt paradicsomosat. Érdemes jó minőségű aszalt paradicsomot választani, én egy ALDI-ban vásárolttal próbálkoztam. A kecskesajtkrémeshez válasszanak natúr kesudiót, vagy bármilyen más natúr magot, pl. mandulát. A spárgásat pedig egyszerűen fehér, friss spárgából érdemes elkészíteni.




Hozzávalók 6-8 személy részére:

2 nagy vagy 3 kicsi bagett

A ricottás-aszalt paradicsomos krémhez:


25 dkg ricotta
5 dkg szárított paradicsom
1/2 szál újhagyma

néhány levél kakukkfű




A szárított paradicsomot az olajból kivéve lecsöpögtetjük és apróra vágjuk. A ricottához hozzákeverjük és az apróra vágott hagymával, sóval, aprított kakukkfűvel ízesítjük. Hűtőben hagyjuk összeérni.

A kesudiós-kecskesajtos krémhez:


20 dkg kecskesajtkrém
2 evőkanál tejföl
kis marék friss aprított bazsalikom levél


kis marék pirított kesudió






A hozzávalókat alaposan összekeverjük, és hűtőben hagyjuk összeérni. A kesudiót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd durvára vágjuk. Tálalásnál a kecskesajtos szendvicset a kesudióval megszórjuk.


A spára krémhez:


kb 30 dkg spárga
125 gr Philadelphia krémsajt
kevés petrezselyem




A spárgát meghámozzuk, 3-4 centis darabokra vágjuk és sós vízben megfőzzük. Ha puha, szűrőkanálba tesszük és alaposan lecsöpögtetjük. Ezután botmixerrel pürésítjük. Hozzákeverjük a krémsajthoz, sózzuk, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Hűtjük, tálalásnál pirospaprikával megszórjuk. Friss zöldségeket kínálunk hozzá.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése