2011. október 26., szerda

SÜTŐTÖKÖS POGÁCSA

Néhány hete észleltem, hogy ismét lehet a VKF következő fordulójára nevezni, ezúttal sütőtökös receptekkel, Zizi szervezésében, aki évek óta vega blogot ír. Nézzetek be hozzá!
Bevallom őszintén, hogy némi időre szükségem volt ahhoz, hogy fény gyúljon az agyamban, és kitaláljam, milyen sütőtökös újdonságot készíthetnék. Gondoltam lesz leves, süti, egyátálétel, stb. amiket mások leírnak. Néhány nap múlva sütöttem egy tököt próbaképpen, de nem volt valami finom. Biztosan Ti is jártatok már úgy, hogy a tök sem nem édes, sem nem sós, leginkább semmilyen volt. Akkor jött az ötlet, hogy ha ez így nem ehető, tegyük bele pogácsába. És nagyon finom lett! Aki szereti a sósat és az édeset kombinálni, az édes fajta tökből is készítheti, én most nem a sonkatökből, hanem a testvéréből készítettem. A tetejére ezúttal is sajtot szórtam, mert a gyereim azt eszik le először a pogiról, de sokkal finomabb fenyőmaggal. Azt is próbáljátok ki! 


Hozzávalók:50 dkg liszt25 dkg tehéntúró vagy ricotta
20 dkg sült sütőtökpép
40 dkg sózatlan, puha vaj
2 dl langyos tej
5 dkg élesztő
pici cukor
só ízlés szerint


A tetejére:
1 tojásfehérje
1 evőkanál tejföl
reszelt sajt vagy fenyőmag



A sütőt előmelegítem 180 fokra, légkeveréssel. A sütőtököt megmosom, félbevágom, magját kikaparom. Nagyobb darabokra vágom és beteszem a sütőbe. Ha puhára sült kiveszem, húsát kikaparom, villával áttöröm és hagyom teljesen kihűlni. A langyos tejbe kevés cukrot teszek, majd belemorzsolom az élesztőt, és meleg helyen hagyom felfutni. A lisztet, vajat, túrót, áttört   sütőtök pépet robotgépbe teszem, majd hozzáöntöm a felfutott élesztőt. Addig dagasztom, amíg szép fényes egynemű cipó lesz belőle. Ha megvan a ragacsos tészta, lisztezett  kelesztőtálba teszem, a tetejét is megszórom liszttel és 1 éjszakán át hűtőben kelesztem. Másnap jól átgyúrom, hogy minél több levegő kerüljön bele, ezáltal sokkal lazább lesz. Ezután kétfelé osztom, így könnyebb lesz vele dolgozni.   Az egyik felet jól belisztezett deszkán téglalappá nyújtom. Aki tudja hogyan kell hajtogatni, meg is hajthatja a kinyújtott tésztát, legalább kétszer. Vastagon lisztezem a tészta tetejét is, hogy ki tudjam nyújtani. 1- 1,5 cm magas lapot kell kapnunk a végén. Pogácsaszaggatóval, vagy fél decis pohárral kiszaggatom.  Ezután a tepsibe rakom őket viszonylag távol egymástól és a tetejüket megkenem a tojásfehérje tejföl keverékkel, majd erre reszelt sajtot hintek. 15-20 perc alatt pirosra sütöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése