2011. április 18., hétfő

KARAMELLSZELET



Közeleg a Húsvét, és ez abból is látszik, hogy a minap elmentem a fiamért a játszóházba, ahol már az ünnepre készülődtek és a következővel fogadtak: "Ma mondott a kis B egy versikét, és azt mondta nagyon büszkén, hogy Anya tanította:
"Zöld erdőben jártam, virágok között
Ott láttam egy törpét, szalonnát sütött,
Mondtam neki, hogy adj egy falatot,
Megfordult a törpe és figyiszt mutatott:"

"Gratulálunk Anyuka, hiába próbáltunk a gyerekeknek locsolóverset tanítani, a kis B mindenkinek ezt tanította meg, és persze a többieknek ez roppantul tetszett :-(
Hiába, vannak ragadós dolgok, ilyen például a karamella is. Mindenki szereti?

Én szeretem, de minimális mennyiséget tudok csak enni belőle.... Nem úgy, mint a fiúk! Így a tárgyasztalon lévő példányok is majdnem a nagyfiam szájában landoltak, mielőtt megörökíthettem volna. De trükkökkel sikerült a veszélyt elhárítani.
A receptnek egy sarkalatos pontja van: a cukornak égnie kell! Így amikor feltesszük a vízbe a cukrot, kevergetni tilos, mert a cukor kikristályosodik. Amikor felolvadt, akkor viszont vegyük nagyobbra a lángot és égjen a cukor! De nem szénné, csak karamellé. És az edényüket ne féltsék, az égetett cukor vízben oldódik. Én már csak tudom.

Hozzávalók a 4 laphoz:

50 dkg liszt
8 dkg vaj
1 evőkanál sütőpor
5 evőkanál méz
2 tojás
kb. 0,5 dl tej




a krémhez:


30 dkg kristálycukor
1,25 dl víz
250 ml tejszín
50 dkg mascarpone


A hozzávalókat kézzel tésztává gyúrjuk. Ha nem akar összeállni, még egy fél deci tejet tehetünk hozzá, sajnos ez a liszt típusától függ, amivel dolgozunk. A tészta cipót fóliába csomagolva 2-3 órát hűtőben pihentetjük.
Ha kivesszük a hűtőből 4 egyenlő részre osztjuk. Közben a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A lapokat egyesével nyújtjuk. Az elsőt ha kinyújtottuk, egy hosszúkás sütőtepsi hátán, zsírpapíron megsütjük. Valószínűleg nem tudjuk pontosan akkorára nyújtani a tésztát, amekkora a tepsi, de nem is baj ha lelóg. Kb 8-10 perc alatt megsütjük. Amikor kivesszük, még lágy lesz a tészta, de ugyanúgy mint a kekszek, meg fog keményedni néhány perc elteltével. Tehát semmi esetre sem nyers, ne ijedjenek meg. Ha megsült az első, jöhet a következő, míg eljutunk a negyedikig. A lapokat kihűtjük, és csak teljes kihűlés után kenjük meg a krémmel.
Közben elkészítjük a krémet (ezt egyébként előző nap is meg lehet tenni): a vizet egy lábasba öntjük, mehet hozzá a cukor. Közepes lángon megmelegítjük, kavarni tilos. Ha felolvadt a cukor, nagyobbra vesszük a lángot és nem mozdulunk mellőle. Szépen elkezd barnulni, aztán égni. Látni fogjuk mikor jó. Akkor lekapjuk a tűzről és nagyon óvatosan, habverővel kevergetve hozzáadjuk a tejszínt. Habozni fog, és köpködni, vigyázzanak a kezükre. Ha benne van az összes tejszín, kihűtjük. Díszítéshez vegyünk ki belőle 4 evőkanálnyit, ezt majd a tetejére csurgathatjuk. (Aki nem akar díszíteni, nyugodtan hagyja ezt ki). Utána mehet hozzá a mascarpone. A krémet a lapok között egyenletesen 4 felé elosztjuk. Ilyenkor még nem igazgatjuk a széleket, tudom nem pontosan egyformák. A sütinek  legalább egy éjszakát állnia kell. Ekkor puhulnak meg ugyanis a krémtől a mézes lapok. Másnap a széleket éles késsel levágjuk,  a tetejét kidíszítjük a félretett karamellel, majd szeletekre vágjuk.






1 megjegyzés:

  1. Hmmmmmm, nagyon finom volt!
    Szerencsére időben érkeztünk, így jutott belőle a mi gyerekeinknek is. Nagyon ízlett még a legkisebbnek is! :)

    VálaszTörlés