2011. szeptember 1., csütörtök

EGÉSZSÉGES GYEREKMENÜ: HÁZI PIZZÁS CSIGA ÉS KECSKESAJTOS-ASZALT SZILVÁS MUFFIN

A 44. VKF "Leszámolás a késztermékekkel" versenykiírást már több hete észleltem. Nem gondolkodtam sokáig, hogy mit is készítsek, hiszen van két fiam, -akik szerencsére nagyon jó étvágyúak-így gyorsan megszületett az ötlet, hogy egészséges gyerekmenüt találjak ki. Az alábbi kettő lett a díjnyertes körükben, a többi fekete pontot kapott tőlük, vagy pedig én magam vallottam totális kudarcot az elkészítésük során :-( Ehhez persze még az is hozzáadódott, hogy a nagyfiamnak elkezdődik a napokban az ovi, így még egy plusz izgalom az életben, csak hogy ne legyen semmi sem unalmas.

PIZZÁS CSIGA

Már több éve annak, hogy utoljára kész pizzát ettem, mióta családom van saját magam készítem. Ezúttal azonban próbáltam még vonzóbbá tenni a fiúknak, így  a hagyományos forma formabontó lett, és csigába tekeredett. A tésztába tettem teljes kiőrlésű lisztet is, ettől még finomabb lett, a paradicsomszósz pedig természetesen friss, lédús, paradicsomból készült, amit a szüleim a kertjükben nevelgettek.



Hozzávalók:


a tésztához:

40 dkg rétesliszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál olívaolaj
3,25 dl langyos víz
1 kiskanál cukor
1 evőkanál só
1 púpos kiskanál oregánó




a pariszószhoz:


1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
0,75 kg friss paradicsom (ha nem nagyon lédús, akkor több kell belőle!)
friss bazsalikomlevél
kakukkfű
oregánó

(én nem teszek bele cukrot, mert nem szeretem, de ha szeretnétek tegyetek bele)


 feltét:


kb. 16 db pármai sonka vagy más szárított sonka 
kb. 20 dkg kukorica
4 db nagy fej gomba
kb. 20 dkg reszelt sajt 




A tésztához a liszteket keverőtálba szórom, bele megy a só, oregánó, olíva. Az élesztőt a cukros langyos vízben meleg helyen megfuttatom. Ha felfutott hozzáöntöm a liszthez és dagsztókanállal ellátott robotgépben elkezdem dagasztani. Akkor jó, amikor összeáll, fényes lesz a tészta. Még kézzel is dolgozom rajta tovább, majd kelesztőtálba teszem és egy éjszakára hűtőbe pihentetem.

A paradicsomszószhoz a parikat megmosom, a szárukat éles késsel kivágom, az aljukon kereszt alakú bemetszést ejtek. Kb 2 percre forró vízbe mártom őket, és utána a héjukat lehúzom. Az olajon a hagymát megfonnyasztom, majd hozzáreszelem a fokhagymát is. Ezután jön a nagyobb kockákra vágott, hámozott paradicsom, majd  a fűszerek. Közepes lángon kb 40 perc alatt sűrűre főzöm, ha nagyon darabos lenne, botmixerrel pürésítem.

A megkelt tésztát kétfelé osztom, és elkezdem az egyiket kinyújtani lisztezett deszkán kb 30 X 40 cm-es téglalappá. Megkenem a szósz felével, és jöhet a feltét (egyelőre csak a fele, mert két lapunk van!): azt tegyetek rá, amit szeretnek a lurkók: nálunk a felsoroltak a favoritok. A sonkát hosszú szeletekben lefektetem, gombát kisebb szeletekre vágom, a kukoricát rászórom. Ezután hosszában feltekerem, éles késsel kb 1,5 -2 cm-es darabokat vágok le. Ne ijedjetek meg, egy kicsit szét fog hullani, de vizes kézzel amikor az olajozott tepsibe állítom őket, szépen meg lehet formázni. Egy lapból kb 12 csiga lesz. A tetejükre szórom a reszelt sajtot. 200-220 fokon 12 perc alatt készre sütöm.




KECSKESAJTOS-ASZALT SZILVÁS MUFFIN




A muffint a gyerekek általában nagyon szeretik: egyrészt kézbe adható ennivaló, ami nekik már eleve vonzó, a másik hogy nagyon egyszerűen díszíthető, ez pedig az ő esetükben nem utolsó szempont.  Nem tudom ki az egyébként, aki képes előre gyártott muffin-port vásárolni a boltokban.... A muffin tésztája a világ legegyszerűbb tésztája: nem kell hozzá robotgép, tökéletesen elég kézi habverővel vagy fakanállal összedolgozni. A másik pedig, ami miatt szeretem a muffint, hogy nem csak édes, hanem sós változata is létezik. Így most egy sósat sütöttem, ami a szilva miatt kicsit édes is, szerintem nagyon finom lett.                 ( Mindenkinek mondom, hogy 10 db-ra elég a leírt mennyiség a hagyományos 12 db-os sütőformák helyett, de így tökéletes a recept!)




Hozzávalók FIGYELEM 10 db muffinhoz:

7 dkg barna rizsliszt
6 dkg rétesliszt
2 tojás
15 dkg natúr, lágy, kecskesajt
5 dkg fehér cheddar sajt
1 dl olívaolaj
1 dl kefír
1 púpos teáskanál só 
3-4 levél friss bazsalikom
5 szem aszalt szilva
1 evőkanál foszfátmentes sütőpor


a díszítéshez pár kocka cheddar vagy kecskesajt, aszalt szilva


A sütőt előmelegítem 180 fokra, légkeveréssel. A kétféle lisztet, sütőport, reszelt cheddar sajtot, sót, bazsalikomot egy tálban összekeverem. Egy másik tálban kézi habverővel a tojásokat az olívával, kefírrel habosra keverem. A kecskesajtot kis kockákra vágom. A tojásos masszát összekeverem csomómentesen a lisztes keverékkel, a végén hozzáadom a kecskesajtot. A muffinsütőbe 10 papírkapszlit helyezek, és mindegyiket úgy jó félig megtöltöm. Erre helyezek egy fél szem aszalt szilvát, majd egyenletesen befedem a maradék masszával. 20 perc alatt készre sütöm.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése