A Tarte tatin-t nem kell bemutatni senkinek, mindenki úgy ismeri mint a jó öreg karamellizált almás lepényt. Létezik azonban nem csak édes, hanem sós változata is, amelynek ilyenkor van szezonja. Nem kell más hozzá, mint padlizsán, finom érett paradicsom és leveles tészta (nekem leveles tészta, másoknak más tészta). Hogy ne legyen azonban szokványos és unalmas az íze, megsütöttem egy egész fej fokhagymát, és kápia paprikát. Ebből egy kencét készítettem, és hogy azzal mi történt, azt a receptben olvashatjátok.
De mielőtt főztök, megkérdeznék valamit: Ti szoktatok olvasni? Úgy értem könyvet, méghozzá jó könyvet, nem pedig ponyvát. Én egy ideje nagyon kiéheztem a betűkre. Persze az ember elolvas egy halom mindent az interneten, a napilapot, elolvassa az esti mesét a gyerekeknek, és esetleg velük együtt elalszik. De amikor nem, akkor én magam szeretek az ágyban egy forró csoki, vagy egy meleg tea társaságában olvasni. Kezembe fogni a könyvet, lapozni, izgulni.
Hát így történt az, hogy néhány hónapja Erika, a Dublin felett az ég szerzője kérésemre javasolt néhány könyvet olvasásra. Otthon be is szereztem néhányat, most pedig én is ajánlom Nektek egyiket-másikat.
Az egyik könyv Emma Donoghue Szoba című műve volt. A téma elsőre hátborzongató, főleg egy Anyának, de ha ezen túljutunk, akkor a könyv tanulságos és elgondolkodtató tud lenni. Fő témja az amstetteni rém története köré épül, amellyel hangos volt a média 2008-ban. Érdemes legalább egyszer elolvasni, de azért nem lett a kedvencem. 2010-ben azonban a legjobb könyvek közé választották.
Ezzel szemben imádtam és nem bírtam abbahagyni Jonathan Franzen Szabadság című regényét. Vastag, súlyos könyv, ami már csak jót sejtet. Amerikai családregény, napjainkban játszódik és nagyon is releváns egy mai magyar család számára is. Milyen hibákat követünk el gyereknevelés során, a párkapcsolatunkban, továbbadjuk-e a szüleinktől látott mintát, mégha az rossz is, stb. Ti olvastátok?
Aztán nem maradhat el a könyvajánlóban régi nagy, klasszikus kedvencem Remarque A diadalív árnyékában sem. Ezt kedves "idős" barátom javasolta egykor, ugyanúgy mint Ottlik Géza Hajnali háztetők és a Buda című regényét is. Mindkettőt szerettem olvasni, bátran ajánlom mindenkinek aki tartalmas könyvre vágyik.
És van egy másik kedvenc íróm, akire a Férjem bukkant rá még legénykorában és engem is megfogott, Ő Alessandro Barico olasz író. Általában nagyon vékony, zsebre tehető könyvekkel rukkol elő. Egyik ilyen a keze tollából a Selyem, a másik pedig a Novecento. A többi regénye egy kicsit szomorúan mélabús, de az előbbi kettő igazán remek.
Kedves barátnőmtől kaptam, de három hónapja nem bírok vele zöld ágra vergődni Paulo Coelho Alef című regényét. Lehet, hogy a hiba bennem van és nem a könyvben.
Ezek mellett pedig még nagyon szerettem olvasni a Tudorok történetét, kezdve Boleyn Anna naplójával. Visszarepít az időbe, ráadásul az angol történelembe és ez egyszerűen lenyűgőző, legalábbis nekem.
És ami tervben van, mert beszerezni hihetetlenül macerás az Szobotka Tibor Megbízható úriember című műve.
Ha Neked is van kedvenc könyved, amit szerinted érdemes elolvasni, mert van mondanivalója és elgondolkodtató köszönettel veszem, ha megosztod velem!
Ide bármikor írhatsz nekem:
coffeinmentes@gmail.com
Még van hátra egy hónap a nyárból akár a Balatonon akár tengerpart mellett töltitek olvassatok, mert nem csak példát mutattok a gyerekeknek ezzel, hanem mert olvasni jó!
És a recept hozzávalói:
1 db kápia paprika
1 fej fokhagyma
1 kisebb méretű padlizsán
2 db közepes érett paradicsom
12,5 dkg ( 1 csomag) mozzarella vagy feta sajt
olívaolaj
só
kis csokor friss petrezselyem
néhány friss levél bazsalikom
2 ág kakukkfű
1 csomag leveles tészta (nálam ez kb 320 gramm) ha fagyasztott, felengedve
A tarte tatin legszükségesebb felszerelése egy olyan serpenyő, amelynek fém a nyele és először tűzhelyen később a sütőben lehet vele dolgozni. Vagyis befér a sütőbe! Ez nagyon fontos, ha ilyen nincs, szerezzünk be egyet. Ha esetleg műanyag nyeles serpenyőd van, oké, most az egyszer megoldható, tekerd be vastagon a nyelet alufóliába és utána szerezz be egy fém nyelűt :-)
Ha minden adott, akkor elkezdheted. A kápia paprikát alufóliával bélelt sütőlemezre fektetem, az egész fej fokhagymát pedig egy másik darab alufóliába betekerem, előtte megskalpolom, megsózom és olívaolajjal meglocsolom. Együtt betolom őket a sütőbe kb 30-40 percre. Ekkorra a paprika héja megfeketedik, a fokhagyma pedig valószínűleg megpuhul. A paprikát még melegen nejlon zacskóba teszem és 10 percig pihentetem. Így könnyebben le fog jönni a héja. A fokhagymát langyosan kinyomkodom a héjából egy tálba villával összetöröm. A paprika héját lehúzom, magját kikaparom és a húsát a fokhagymához adom. Villával jól pürésítem. A sütőt nem kapcsolom ki, 190 fokra veszem.
Amíg azonban a paprika és a fokhagyma sül, a padlizsánt kb fél cm vastag karikára vágom és besózom. Állni hagyom. A paradicsomot is karikára vágom.
A serpenyőben megemelegítek egy kiskanál olívaolajat, belekeverem a paprikás kencét és kör alakban átfedéssel lefektetem a padlizsán és paradicsom karikákat váltakozva. Vigyázok az ujjam ne égjen meg, mert a serpenyő közben meleg. Ha megvan, időnként óvatosan rázogatom és próbálom egyenletesen eloszlatni a serpenyő alján lévő paprikás krémet, hogy minden szelet padliszánt és paradicsomot érjen. Addig tartom a tűzhelyen, amíg a padlizsán és a paradicsom megpuhul, látom hogy elveszíti a tartását. Ekkor megszórom frissen vágott apró petrezselyemmel, kakukkfűvel, bazsalikommal.
A leveles tésztát a serpenyővel egyező nagyságú kör alakra vágom, és befedem vele a zöldségeket. Betolom a meleg sütőbe és addig sütöm, amíg megpirul a teteje.
Még melegen, de nem forrón tálra borítom, és rátépkedem a mozzarellát.
Vagy önmagában, vagy zölfdűszeres joghurtos mártogatóval kínálom.

Szia Emma, ez a tarte tatin mennyei lehet és ilyen sós változattal még nem találkoztam! Örülök, hogy tetszett a Szabadság! sajnos Franzen-nek csak ez az egy könyve van megy magyar fordításban, de talán hamarosan beérik a többi is. Majd még jövök egy-két könyvajánlóval, de inkább e-mailen:)
VálaszTörlésRobert Merle: Malevil. Most olvasom ötödjére. Ha még nem olvastad, nagyon tudom ajánlani.
VálaszTörlésMost nyáron kicsit hanyagolva van az olvasás, de az őszi, téli estéken van közös családi olvasás. Vacsora után mindenki olvas. Én nagyon szeretem ezeket a közös olvasásokat. Hála a magasságosnak, hogy olyan tanító nénije volt Barnusnak első-második osztályban, aki megszerettette az olvasást vele. Erzsi néni módszere annyi volt csupán, hogy matricát adott minden elolvasott könyv után, amit bevitt a gyerek az iskolába. Kitették a táblára, ki mit olvasott, minden pénteken pedig az a gyerek, akinek volt kedve tarthatott könyvajánlót a többieknek.
Ez isteni finom lehet!
VálaszTörlés