Végre eljött a fügeszezon. Ilyenkor szoktam lázasan keresni, hogy mi is volt az a recept, amit tavaly el akartam készíteni, de nem volt időm? Mit is kellene most kezdeni a fügével? Persze legtöbbször mindez a múlt homályába vész, így fogtam magam és az előző szendvics után most a fügét is szendvicskészítésre használtam fel. (pedig azóta már láttam, hogy Erika, a Dublin felett az ég szerzője milyen klassz dolgokat varázsolt fügéből.)
Először azt gondoltam, hogy ennek nincs is receptje, mert ilyet mindenki el tud készíteni, és inkább csak fotógyakorlás volt a célja. Aztán sorra vettem magamban a hozzávalókat, és rájöttem, hogy a karamellizált füge elkészítése lehet, hogy mégsem mindenkinek olyan kézenfekvő? Így gyakorlott konyhatündérek recept nélkül is összedobhatják, kezdőknek pedig ideális gyakorlás: gyors, könnyű, villantós.
6 db crispy bread (én Ryvita márkájút használtam)
4 dkg krémes, puha kecskesajt
1 csapott evőkanál natúr Philadelphia krémsajt
pirított szezámmagolaj
2 db szárított sonka (pl. Serrano, vagy Feketeerdei)
2 db friss füge
2 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál víz
1 kiskanál balzsamecet
Először is azzal kezdem, hogy előre el lehet készíteni a krémet, de a fügét, az összeállítást csakis frissen.
A krémhez a kecskesajtot a krémsajttal villával elkeverem, majd hozzáadok 1 teáskanál pirított szezámolajat. Tálalásig félreteszem. (Ízlés szerint frissen vágott bazsalikom is kerülhet bele.)
Az összeállítás szerintem egyértelmű, a sonkás lapot néhány csepp szezámolajjal meglocsolom.
A karamellizált fügéhez a cukrot egy serpenyőbe teszem a vízzel együtt. Nem keverem, különben kikristályosodik. Amikor a cukor felolvadt a vízben és szirupossá válik, beleteszem a felnegyedelt fügéket. A serpenyőt időnként rázogatom, ha nem eresztene a füge elég folyadékot magából, egy evőkanál vízet még teszek hozzá. Ha a fügét bevonta a karamell hozzáadom a balzsamecetet, pár másodpercig hagyom még melegen, majd a szendvicsre halmozom. Melegen fogyasztom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése