2011. március 29., kedd

KRUMPLIKRÉMLEVES FÜSTÖLT LIBAMELLEL

A krumplikrémleves nem igazán tavaszváró ebéd, de télbúcsúztatónak kiváló! Márton nap környékén gyakran találni a hentesnél füstölt libamellet, én először azzal készítettem, de a füstölt sonka is megfelelő az elkészítéshez. Ha Húsvét után valakinek marad füstölt sonkája, az ennél a fogásnál kiválóan hasznosítható. 

1 kg szétfövő krumpli
só, bors
3-4 evőkanál tejföl
15 dkg füstölt hús

A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk. Annyi vízben puhára főzzük, amennyi ellepi. Sóval, borssal ízesítjük. A sóval óvatosan bánjunk, attól függ mennyire lesz sós a füstölt hús, így keveset tegyünk egyelőre a vízbe. Ha megfőtt, botmixerrel simára pürésítjük. Visszatesszük alacsony hőfokra főni, és hozzáadjuk az apróra vágott füstölt husit. FOLYAMATOSAN kevergetjük, mert nagyon könnyen leég. Addig főzzük, amíg a hús megpuhul benne, és közben annyi vizet adunk hozzá, amilyen sűrűre szeretnénk a levesünket főzni. Ha megpuhult a hús, levesszük a lángról, és hozzáadjuk a tejfölt, amelyet előzőleg simára kevertünk és elegyítettük néhány evőkanál meleg levessel is.  Ha nem sima a tejföl, szűrjük át. és miközben hozzáadjuk a leveshez folyamatosan keverjük. ( Én magam nem szeretem a levesekben sem a rántást, sem a habarást. Mivel a krumpli már önmagában is rengeteg keményítőt tartalmaz, én külön nem szoktam ebbe lisztet tenni.) Visszatesszük a tűzre a levest és forrásig melegítjük. 2-3 perc után levesszük a tűzről és melegen levesestányérban tálaljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése