2011. november 29., kedd

ALMÁS-DIÓS TARTLETTE

A karácsonyi ráhangolódásban több életmód blogot is volt szerencsém olvasni. Az egyik ezek közül az idei Goldenblog győztese, Urban Eve.  Sok hasznos ötletet felsorolt, mit lehet illetve mit tanácsos karácsonyig feltétlenül megcsinálni. Amik nekem rögzültek, azok a következők:  hétvégén sokáig ágyban maradni, kekszet sütni gyerekekkel, karácsonyi filmet nézni, forró csokit inni, karácsonyi vásárra ellátogatni. Nos, ezek közül az első pipa. Hétvégén megint olyan betegek voltunk, feltehetően egy adeno vírus miatt, hogy ki sem tudtam szállni az ágyból. Aztán amikor magamhoz tértem a fiú szakasz is ágynak dőlt. De a következő napra ők is főnix madárként magukhoz tértek, így elindultunk a Vörösmarty-térre. Ez is pipa! És a gyengélkedés alatt, még egy filmet is meg tudtunk nézni: Igazából szerelem. Ha még nem láttátok, és valami könnyű, vicces, romantikusan bugyutaságra vágytok, nézzétek meg. Tehát maradt a forró csoki és a sütisütés. E kettő számomra a legkönnyebben kivitelezhető, az ötlet a fejemben, már csak az a kérdés: mikor? Ha valakinek van eladó ideje, vennék!!!

Ha Ti is rohanással töltitek a mostani időszakot, és tervezitek a karácsonyi forgatókönyvet, ajánlom Nektek a következő írást! Nekem megnyugtató volt, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy hiába van meg minden pontosan a fejemben, az élet átírja a forgatókönyvet, elég rendesen... 

Ezt a tartlette-t már régebben terveztem megsütni, de valahogy belecsúszott az adventi időszakba. Nem ünnepi falat, de nagyon finom krémes-almás, így kár lenne kihagyni, vagy megvárni vele az új évet. Elkészítése sem nagyon bonyolult, viszont látványos, így vendégeknek kiváló választás lehet. 


Hozzávalók 6 formához:

215 gr teljes kiőrlésű keksz
8 dkg vaj


3 db nagyobb alma
1 citrom leve
2 evőkanál durvára vágott dió
1 evőkanál mascarpone
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál kukoricaliszt
2 evőkanál barna cukor


3 tojás fehérje
2 kiskanál porcukor



A sütőt előmelegítem 180 fokra légkeveréssel. A kekszet mozsárban összetöröm, a vajat megolvasztom. A kekszmorzsát elkeverem a vajjal, majd a masszával egyenletesen kibélelem a 6 forma alját és oldalát. Az almákat meghámozom, először nyolcadokba, majd apróbb kockákra vágom.A citrom levével folyamatosan locsolom őket, hogy ne barnuljanak meg. Egy tálba teszem őket, és hozzákeverem a diót, krémsajtot, fahéjat, lisztet, cukrot. Sütőlemezre teszem és 30-35 percre a forró sütőbe tolom. A sütési idő vége felé a tojások fehérjét a cukorral  habbá verem. A megsült formák tetejére halmozom, és ügyesen csúcsokat formázok belőlük egy kiskanál segítségével. További 3-5 percig sütöm, amíg szépen megpirul. Hagyom kicsit kihűlni, majd langyosan vagy hidegen tálalom.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése