2011. május 9., hétfő

SZÜLINAPI FEHÉRCSOKI-EPERTORTA



Eltelt gyorsan az idő.... Nagyon gyorsan! A fiam hirtelen nagyfiú! És milyen izgatottan várta a szülinapját. Már egy hónappal előtte kijelentette: Ő epres tortát kér a nagy napra! Tavaly még a vonatos volt a sláger, most pedig hirtelen  gasztronómiai középponttá változott a szülinapi torta. Már mindegy milyen a formája, az íze a fontos! Hát kérem, lesznek még gondjai a közétkeztetésben...

Nos, az elkészítése nem egyszerű, sőt pepecselős, de lehet előre dolgozni. Megmondom kereken, hogy nem bíztam semmit a véletlenre, és idén 2 db különböző epres tortát sütöttem. Meg voltam róla győződve, hogy ez a fehér csokis magasan veri a lécet, de a verseny döntetlen lett. A másik jelölt kakaós piskóta tészta volt, epres krémmel töltve, de ezt azért nem tudom Önökkel megosztani, mert mielőtt fotó készülhetett volna róla, azelőtt elfogyott...



Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:

3 darab laphoz: 
30 dkg puha vaj
30 dkg lágy barna cukor (vagyis világos)
6 tojás
30 dkg liszt
3 kiskanál sütőpor
vaníliaaroma
4,5 evőkanál tej


Az epres krémhez:


50 dkg eper + 8-10 szem a díszítéshez
10 dkg cukor
50 dkg mascarpone
1-2 evőkanál méz


A fehércsokis krémhez:


30 dkg fehér csoki
1,5 dl tejszín
1 citrom reszelt héja
1 vaníliarúd kikapart belseje


A lapokat előre elkészíthetjük egy nappal. Azért jó ez a tészta, mert nem piskótatészta, hanem vajas, így egyáltalán nem szárad ki. A lapokat külön sütjük, egymás után. Sütőt 180 fokra előmelegítjük.
10 dkg puha vajat összekeverünk habosra 10 dkg lágy barna cukorral. Ha habos, jöhet bele a 2 tojás, majd a 10 dkg liszttel elkevert kiskanál sütőpor. Végén 1,5 evőkanál hideg tejjel lazítás. Tortaformába sütőpapír, belesimítjuk a masszát, majd mehet a melegbe. 10-12 perc alatt készül el. A fenti műveletet háromszor megismételjük.A lapokat teljesen kihűtjük.

A csokikrémhez a tejszínt felmelegítjük, majd a fehér csokit darabokra törjük, és a forró tejszínbe belekeverjük. Hozzáreszeljük a citrom héját, a vaníliarúd belsejét belekaparjuk, és addig keverjük, amíg a csoki felolvad. Ezután szobahőmérsékletűre hűtjük, ha még folyós, betesszük a hűtőbe.
Közben elkészítjük az eperkrémet is: Az epret megtisztítjuk, lecsumázzuk, megmossuk. A cukorral együtt lábasba tesszük és felforraljuk. Amikor az eper már jól összeesett, és villával szétnyomható, leszűrjük. A levét pedig visszatesszük a tűzre és nagy lángon kb. felére beforraljuk. Ez azért fontos művelet, mert ha hígan hagyjuk, a mascarponehoz keverve olyan híg krémet kapunk, amit nem tudunk majd kenni. Ezért sziruposra kell besűríteni, és ez adja a krém édességét, valamint a színét is, ezért nem ér kivenni az eperléből!!! Ha ezzel megvagyunk, a szirupot kihűtjük. Hidegen hozzákeverjük a mascarponehoz és megkóstoljuk elég édes-e. Valószínűleg nem, így mézet adunk hozzá. A krémből kivesszük kb. az egyharmadát, és hozzákeverjük a villával összetört epret, amit előzőleg megfőztünk. A maradék eper nélküli krémmel pedig a tortát fogjuk bevonni.
Az alsó lapot megkenjük a fehér krémmel, díszítéshez hagyhatunk meg belőle, erre jön a második lap, erre pedig az epres krém. Végül befedjük a harmadik lappal, és bekenjük az epres krém maradékával. Citromfűvel, eperszemekkel, és gyertyákkal díszítjük.

1 megjegyzés:

  1. Ezúton is éljen a szülinapos nagylegény, még szerencse, hogy jó előre felköszöntöttem! :-)
    Egy ilyen tortát én is szívesen felfalnék az enyémen, kár, hogy már rég nem lesz eperszezon...

    A közétkeztetésről pedig az a véleményem, hogy bele kellene vágnod. Pusz

    VálaszTörlés