2012. március 2., péntek

TÖLTÖTT PORTOBELLO ROPOGÓS TETEJŰ PECORINOVAL

Az úgy volt, hogy már ősidők óta vágytam arra, hogy portobellot egyek. És akkor tessék, szembejött velem a bevásárlóközpontban: és nem csak egy, hanem sok méretben, kicsi, közepes, nagy. Így gyorsan vettem nagyot, amit abban a pillanatban még nem tudtam, mire tudnám fordítani, de itthon kitaláltam. Némi magyarázat azért azt hiszem szükséges: a portobello, vagy ahogy itt hívják portabello- egy, a csiperke családjába tartozó gombafajta, egyesek szerint nagyra nőtt csiperke. Itt olvashattok róla bővebben! Létezik fehér és barna színben, én most ez utóbbit vettem. Viszont elkészítése során nem szabad a héját eltávolítani, abban van sok értékes ízanyag. Éppen ezért szerintem az íze más, mint a csiperkéé, de a recept természetesen azzal is működik. A pecorino pedig egy nagyon kemény juhsajt, amelynek a csípőssége úgy gondoltam passzol a portobelloval. A tetejét pedig ropogósra álmodtam meg ennek a gombának, ezért a sajttal kevert zsemlemorzsát nem a töltelékbe, hanem ennek a tetejére szórtam, hogy olyan legyen a sütés végén, mintha pirítóst morzsoltam volna rá.



Hozzávalók 2 személyre:

4 nagy db portobello gomba
2 szál újhagyma fehér része
1 evőkanál olívaolaj
2 szelet bacon
fél piros kalifornai paprika
1 kis doboz sűrített paradicsom konzerv
1 nagy evőkanál Philadelphia krémsajt
1 ág friss rozmaring

a tetejére: 
3 evőkanál zsemlemorzsa
8 dkg reszelt pecorino
1 evőkanál fenyőmag

A gombát megtisztítom, kevés vízzel lemosom. (Különben magába szív sok vizet. ) A gombák tönkjét kitöröm és felkockázom. Az olajon a karikára vágott hagymát megdinsztelem, hozzáadom a kockázott bacont és megpirítom. Ezek után hozzádobom a gombatönköt, és az apróra vágott rozmaringot. (A rozmaring középső, vastag szárát sohasem használom fel, mert kemény és ehetetlen). Ha megpuhult félrehúzom a tűzről. Közben a sütőt előmelegítem 180 fokra. A töltelékhez ekkor hozzákeverem a kockázott paprikát, és ezzel már nem pirítom, mert nem akarom, hogy szétessen. Így megtartja a formáját. Hozzáadom továbbá a paradicsom konzervet és a krémsajtot. Összekeverem. Veszek egy tepsit, kibélelem alufóliával. A gombafejeket beleteszem, megsózom, és egyenletesen szétosztom köztük a tölteléket. A tetejükre szórom a morzsával és fenyőmaggal kevert pecorinot, és 25-30 perc alatt megsütöm. Salátával fogyasztom.







6 megjegyzés:

  1. Én is szeretem a portobello gombát. Haonsonkó receptem van (Nigel Slater), pestoval és kesudióval töltve. Nagyon guszták a gombák!

    VálaszTörlés
  2. Hello Erika! Hú, a Tied is biztosan finom, ki fogom próbálni! Úgy látom itt rengeteg portobello van és nem adják sokért. Látom, nem vagy messze tőlem, így biztosan fogok kérdezni is Tőled, ha nem bánod.

    Ui: Nagyon édi a kislányod, igazi kis csaj! Főzzél neki sok finomat..... És köszönöm!

    Üdv,
    Emma

    VálaszTörlés
  3. Szia Emma, kérdezz nyugodtan , ha tudok szívesen válaszolok:)
    Köszi!:)
    Bostonban vagytok ugye?
    Még írhatnál a városról, nagyon érdekel minden ami amerikai:)
    (Tetszett a bejegyzés a szupermarketek kínálatáról meg a vásárlási szokásokról!)
    Szép napot!
    Erika

    VálaszTörlés
  4. Hello Erika!
    Nem-nem, ez nem Boston USA, hanem Boston UK. Én sem tudtam, hogy létezik itt is Boston, amíg ide nem jöttünk. Azért is írtam, hogy nem vagyunk messze egymástól :-)
    Igen írok még a vásárlásokról, bár az Neked talán nem fog újat mondani, nem úgy mint az otthoniaknak. Csak a fiúk alaposan lefoglalnak, nem hagynak időt semmire. Ez a dolguk! Apropó, buttermilk: Te hol szerzel be ilyet? Én még nem láttam sehol....pedig keresem

    Jó hétvégét!
    Emma

    VálaszTörlés
  5. Hello Emma!
    :) wow, nem is tudtam ,hogy Boston Angliában is van.:) Tök jó! Akkor tényleg hasonló dolgokat főzünk/eszünk:) A Buttermilk 1 literes kiszerelésben van, Avonmore ez a márka amit én veszek, sárga a doboza. A tejeknél szokott lenni. Eddig még csak ezt az egy fajtát láttam itt. Tescoban is lehet kapni. Jó ez palacsintába, meg scone-hoz, de hallottam már , hgy dresszinghez is használják. 1 liter elég sok, így van hogy egy soda bread-et sütök a megmaradt buttermilkből.
    A fiúk hány évesek?:) Akkor Te sem unatkozol. Én sem, Abi mellett!
    Szép napot!
    Erika

    VálaszTörlés
  6. Hello Erika! Köszi a buttermilk infót, legközelebb jobban szétnézek. Bár, be kell, hogy valljam, a TESCO itt elég szutyok. Próbálom kerülni. Peterboroughban patyolat tiszta, de az egy kicsit messze van. A fiaim 3,5, közelebb a 4-hez, és 1,5 évesek. Aktívak, fiúból vannak, elevenek és jó étvágyúak. Folyton éhesek :-)
    Üdv, Emma

    VálaszTörlés