2011. május 30., hétfő

RAKOTT KELKÁPOSZTA MÁSKÉPPEN


B barátnőm azt kérte, adjak neki egytálétel recepteket. Ez a rakott kel az egyik kedvencünk, így örömmel osztom meg mindenkivel. Egyedül attól féltem, hogyan lehet ezt gusztusosan lefotózni. Így a képeket nézve azt hiszem nem lett rossz, az íze pedig egyenesen kitűnő. A titok csak abban van a rakott dolgoknál, hogy 1. amit lehet, ne főzzünk meg előre. Például a rizst. És ne használjunk még csak viccből sem, előző napról maradt pörköltöt, mint  a menzán, vagy egyéb sarki kifőzdékben.  Trükk 2: tejföl helyett besamelt készítek, és ezt kenem a nyers rizs tetejére. Így először a sütőtál aljára csíkokra vágott kelkáposzta sor kerül, rá a megpárolt hús, erre a nyers rizs, rá a besamel, majd befedem egy újabb rétg csíkokra vágott kelkáposztával. Trükk 3.: legyen egy tetővel rendelkező sütőtálunk, így a gőzben minden puhára párolódik, és a legjobb ízek bent is maradnak.

Hozzávalók egy  23x32 cm méretű tálhoz:

kb. 60-70 dkg sertéslapocka darálva
1 közepes fej vöröshagyma

bors
fél csokor petrezselyem


1 közepes fej kelkáposzta


20-30 dkg jázmin rizs


10 dkg vaj
3-4 evőkanál liszt
8 dl tej
5 dkg reszelt parmezán
frissen reszelt szerecsendió 




A hagymát apróra vágjuk, olíván megdinszteljük. Rá hús, apróra vágott petrezselyem, só, bors. Megpároljuk fedő alatt, és adunk hozzá vizet is. Ezt ha gyorsan szeretnénk haladni, előző nap is elkészíthetjük. Ha valaki szereti ha a hús nem natúr színű- ellentétben velem- hanem inkább piros, pirospaprikát (nekem ettől válik pörköltessé), vagy paradicsompürét is használhat.

Közben besamelt is készítünk. Vajon lisztet pirítunk, rá tej, szerecsendió. Csomómentesen megfőzzük, ha már nem liszt ízű levesszük. Langyosan mehet bele a parmezán.

Káposztát csíkokra vágjuk, a felével kibéleljük a tálat. Rátesszük a husit, rá jöhet a megmosott rizs. Azért szeretek jázmin rizst használni, mert szerintem minden más rizsnél ízesebb. Egyszerűen nem lehet vele melléfogni.
Rásimítjuk a besamelt, és erre rétegezzük a maradék káposztát. És ezek után kb. 1 dl vízet öntünk alá, főleg akkor, ha a husi elég szárzaon került bele. Így fog a rizs puhára párolódni. 180 fokon kb. másfél órát lefedve sütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése